Uwe Goldenstein: Mind Out Of Time
From the catalogue "Mind Out Of Time", 2010
For German and Hungarian version, see below.
The painterly medium is uniquely suited to establishing a state of serenity, standstill, and contemplation. Deenesh Ghyczy leads us into a world where habitual principals of thought and argument become meaningless. His figures stand beyond the cause-and-effect of everyday life; some are shown levitating, others in a state of complete inwardness. Streams of consciousness appear to be channeled and frozen in the recurrent motif of fragmented, disintegrating figures.
The figures portrayed by Ghyczy are surrounded by abstract surfaces and spaces. They blend into their surroundings, as if emerging and then sinking back into them. The dynamic juxtaposition of figurative motif and abstract embeddedness leads us to contemplate the integrality of human existence itself – here understood as a figure’s constantly shifting self-perception, its struggle to situate itself within a world-as-appearance. Yet it is precisely this perspective that seems all the more real, as it accounts for the subconscious filters and hence contingencies of human vision. Ghyczy has thus found a unique motif that aptly captures the oscillation between inner and outer perceptions and their incessant adjustment to each other in the subconscious realm. A single moment is seen as if through repeat-exposure and then combined (albeit symbolically) with what is hidden and subconscious.
Ghyczy shows bodies set into a coarse grid of horizontal and vertical lines that ties them into the basic system of a two-dimensional background. The crystalline facial expressions, at first giving an impression of openness towards us, are ultimately drawn back into the picture and subtly grounded. In this way, the expressions of multitudinous figures tend to resemble each other, sometimes verging on the melancholic. They are at once bound to their surroundings but mentally detached from it. Their apparent absentmindedness gives an impression of aloofness, as if concentrating on their inner emotional life.
But the simultaneity and repetition of different facial features also serves to depict an unusual mode of time. What appears to be a prismatic picture is in fact bundled back into a heightened awareness for the figure’s invisible inner life. Temporal sequences gradually blend into a suspension of individual moments; simultaneous perceptions while looking at just one single figure eventually culminate in a single emotional state. We are led to project an emotional unity beyond fragmentation, supported by a paralleling of perspectives. Melancholia, too, appears to spring from our subconscious projection and instills these paintings with a sense of peace and calm that defies disintegration. In the work of Deenesh Ghyczy, thought is therefore no longer bound by time. He detects the subconscious forces at work in perception and their interplay with intuition – different operations occurring in different time frames, yet simultaneously captured in a sort of time gel, capable of merging past, future and the acutely present. It is a view of the human figure that accounts not just for a single outer surface, but respects that perception is in equal measure directed inwards at a mind capable of transcending linear time.
Das Medium der Malerei vermag eine besondere Situation des Stillstands, des Innehaltens, der Einkehr zu eröffnen. Deenesh Ghyczy führt uns in eine Welt der Malerei, in der gewohnte Prinzipien des Denkens und Argumentierens keine Bedeutung besitzen. Seine Bildfiguren sind den Kausalitäten des Alltags enthoben, sie schweben oder sind gänzlich nach innen gekehrt. Kanalisierte Bewusstseinströme, gebannt im Motiv fragmentierter, zerstreuter, sich auflösender Figuren.
Die von Ghyczy portraitierten Menschen sind umgeben von abstrakten Flächen und gebrochenen Raumansichten. Sie vermengen sich mit ihrem Umfeld, scheinen sich gar daraus zu gebären oder darin zu versinken. Die Dynamik des Gegenübers von gegenständlichem Motiv und seiner abstrakten Einbettung im Werk Ghyczys thematisiert die Ganzheit der menschlichen Existenz - im Sinne einer stetigen Auseinandersetzung der Figur mit ihrer Selbstwahrnehmung und ihrer Verortung in einer erscheinenden Umwelt. Die Ghyczy`sche Perspektive mutet wirklicher an als eine ungebrochene Erscheinung, weil sie den unbewussten Filter und damit die Kontingenz des Sehens vorzuzeigen vermag. Ghyczy hat damit eine besondere Motivform gefunden für den Zustand des Oszillierens zwischen äußeren und inneren Wahrnehmungen, also ihrem permanenten Abgleich im Unbewussten. Denn er stellt die sequenzielle Darstellung eines Augenblicks mit dem Verborgenen und Unbewussten auf eine einzige, wenn auch symbolische Ebene.
Ghyczys Körper sind eingefasst in ein grobes Koordinatennetz aus senkrecht und horizontal verlaufenden Linien. Auf diese Weise sind seine Figuren hintergründig verortet im Grundsystem der zweidimensionalen Fläche. Die kristallinen Gesichtszüge, die den Portraitierten nach außen hin geöffnet erscheinen lassen werden so zurückgeholt ins Bild, gestützt und auf subtile Weise geerdet. So wirken die Bildfiguren trotz ihrer vielfältigen Ausprägung einheitlich, manchmal gar melancholisch. Sie sind also zugleich in ihre Umgebung eingebunden und im Ausdruck wiederum von ihr gelöst. So wirken sie ob ihrer Zerstreuung distanziert und auf ihr emotionales Innenleben konzentriert.
Die gleichzeitige, serielle Präsenz und Wiederholung verschiedener Gesichtszüge ermöglicht eine ungewöhnliche Veranschaulichung von Zeit. Temporäre Abläufe vermengen sich zu einem gebundenen Zustand einzelner Zeiten. Schließlich sieht er immer nur das Bildnis einer Person, dessen synchrone Ausprägungen in einer einzigen gefühlsmäßigen Verfassung zusammenfließen. Diese bemerkenswerte Rückführung der prismatischen Auflösung des Bildgeschehens bewirkt eine entscheidende Zuwendung, vom Sichtbaren ins Seelenleben der Figur. Wir projizieren also einen einheitlichen Gemütszustand jenseits der Fragmentierung, der von der Parallelität der verschiedenen Ansichten getragen wird. Die Melancholie, die auch vom Betrachter unbewusst gewünscht zu sein scheint, wird zum vereinheitlichenden Rezeptionsfaktor, der die Ruhe in den Bildern jenseits aller Auflösungserscheinungen erklärt.
Im Werk Ghyczys haben sich die Gedanken von ihren Zeitfesseln gelöst. Er erfasst die unbewussten Kräfte der Projektion in der Wahrnehmung durch das Zusammenspiel mit der Intuition. Das Sichtbare und ihr emotionaler Abgleich können jeweils ihrer eigenen Zeit folgen. Die Gleichzeitigkeiten werden transferiert in eine Art Gelee aus Zeit, das sich durch die simultane Präsenz von Vergangenem, Zukünftigen und unmittelbar Spürbarem auszeichnet. Eine solche Erfassung des Menschen beschränkt sich nicht auf das kurzfristige Sehen, sondern respektiert, dass sich die Wahrnehmung als solche gleichermaßen nach innen richtet auf einen Geist, der sich von der linearen Zeit zu emanzipieren vermag.
A festészet médiuma a mozdulatlanság, a megtorpanás, a magábafordulás egy különleges helyzetét tárja fel. Ghyczy Dénes egy olyan világba vezet el minket, amelyben a gondolkodás és az érvelés szokásos elvei jelentéktelenné válnak. Képi alakzatai a mindennapok kauzalitását maguk mögött hagyva lebegnek vagy teljességgel befelé fordulnak. A tudat áramlatai mintha irányítottak lennének, töredékes, önmagukat feloszlató alakzatok motívumába számüzve.
A Ghyczy által megfestett embereket absztrakt felületek és megtört térnézetek övezik. Elvegyülnek környezetükkel, söt, úgy tünik, mintha azokból születnének vagy abban süllyednének el. A tárgyi motívum és annak absztrakt beágyazódása közötti ellentétböl adódó dinamika lefedi az egész sávszélességet, az emberi létezés teljességét abban az értelemben, ahogyan az alak állandó konfliktusban áll önnön észlelésével és saját maga elhelyezésével egy megjelenö környezetben. Ez a perspektíva íly módon valóságosabbnak tünik, mert meg tudja jeleníteni a tudattalan filtert és ezáltal hangsúlyozza a látás esetlegességét. Ghyczy ezzel egy különleges motívum-formára talált rá, mellyel az oszcilláció állapotát a belsö és külsö észlelés között illetve annak a tudatalattival való állandó megfeleltetését tudja érzékeltetni. Ugyanis a pillanat szekvenciális feltételeit az „absztrakttal“ és az „elrejtettel“ egy szintre helyezi, akkor is, ha ez a szint csupán szimbolikus.
A Ghyczy által megjelenített testek egy vízszintes és függöleges vonalakból álló durva szövésü koordinációs hálóba vannak foglalva, ami csak akkor tünik föl, ha alaposabban szemügyre vesszük azt. Ily módon alakjai a kétdimenziós sík alaprendszerében a háttérben helyezkednek el. A kristályos arcvonásokat, mely a portrén megjelenö személyt mintha megnyitná kifelé, így visszahozza a képbe, egyben megtámasztva és finoman földközelbe hozva azokat. Ezáltal a képi alakzatok sokszínüségük mellett is egységesnek, söt néhol melankólikusnak tünnek. Ugyanabban a pillanatban egyrészt belesimulnak a környezetükbe, másrészt viszont kifekezésükben el is rugaszkodnak töle. Igy szórakozottságukban távolságtartónak tünnek és ugyanakkor saját belsö érzelmi életükre koncentrálnak.
A különbözö arcvonások egyidejü jelenléte az idö szokatlan leképezését demonstrálja. Ideiglenes folyamatok az egyes idök kötött állapotává sürüsödnek össze. Végeredményben a nézö mindig csak egy személy képét látja, melynek szinkronban tartott jellegzetességei az interpretáció során egyetlen érzékelt állapotban folynak össze. A képi történés prizmatikus feloldásának eme figyelemreméltó visszavezetésével a láthatóról a figura lelki életére helyezödik át a hangsúly. Mi tehát egy egységes kedélyállapotot vetítünk ki a töredékességen túl, melyet a különbözö nézetek párhuzamossága hordoz. A melankólia, melyet a nézö, úgy tünik tudatalatt maga is kíván, a recepció egyesítö faktorává válik, és minden felbomlási jelenségen túlmenöen magyarázatot ad a képekben rejlö nyugalomra. Ghyczy Dénes müvészetében a gondolatok elszakadtak az idö bilincsétöl. Ugyanúgy megragadja az észlelés kivetítésének tudatalatti eröit, mint egyidejüleg az intuíción keresztül azok érzelmi beállítottságát, melyek mind a saját idejüket követik. Az egyidejüségeket egyfajta idö-zselébe helyezi át, melyet a múlt, a jövö és a közvetlen érzékelhetöség szimultán jelenléte jellemez. Az ember ily módon való megragadása nem egy rövidtávú látásra szorítkozik, hanem tiszteletben tartja, hogy az észlelés, mint olyan, ugyanolyan mértékben belülre irányul egy olyan szellemre, mely magát a lineáris idötöl transzcendálni képes.